Berlini Korona Bizottság tényfeltárásai

Reiner Fuelmich vagyok, és szeretnék beszámolni a Berlini Korona Bizottság vizsgálatának az eredményéről…:

-védőügyvédként dolgoztam munkatársaimmal 27 éven keresztül, tagja vagyok a Németországi és a Kaliforniai ügyvédi Kamarának. A kovid előtt kizárólag fogyasztókat és kisvállalatokat képviseltünk olyan multinacionális nagyvállalatok bűnös tevékenysége ellen, mint pl a Deutsche Bank – VW – Kühne &Nagel, a világ egyik legnagyobb szállítmányozója. Mindez megváltozott, amikor egy korábban ártalmatlannak nyilvánított vírust nagy hirtelen egy globális pandémia okozójának kiáltottak ki 2020 márciusában, és az egész világot lezárásokkal távolságtartással és maszkviselési kötelezettséggel bénították le, valamint tömeges PCR tesztelésekkel és teljesen egészséges emberek úgynevezett “oltásával”. Soha nem adtak koherens magyarázatot arra, hogy miért kellett átváltani a  “nyugi, ez egy ártalmatlan vírus”-ról “ez egy nagyon veszélyes vírus, sokan megfognak halni miatta”-ra. Ehelyett, a kormányok és a média tudatosan keltette a pánikot. Számos belső dokumentum szivárgott ki több ország belügyminisztériumából is, ami alátámasztja a tudatos félelemkeltést Mindez, egy világszintű “Lockstep” azaz összehangolt akció keretében, folyamatosan bombázta a közvéleményt az állítólagos vírus állítólagos veszélyeivel a rendszermédiában.

És az egész sztori hihetővé tételére horrorisztikus képeket mutattak be az Olaszországi Bergamóból és New Yorkból egyebek között. Mindezt annak elhitetésére, hogy minden ok meg van a pánikra. Mindez furcsa, mert a kormányok általában igyekeznek megnyugtatni a lakosságot amikor valóban baj van. Időközben megtudhattuk azt is, hogy legalább az úgynevezett “vakcina” rendelkezésre állásáig nem volt extra elhalálozás(tömeges) sehol sem, a rémísztő felvételeket részben megjátszották, részben pedig durva orvosi műhibákon alapultak. Ebben a kaotikus helyzetben az egyik napról a másikra, mintha csak parancsra történt volna, kollégám Viviane Fischer és én valamint két másik ügyvéddel együtt megalapítottuk a Corona Vizsgálóbizottságot Berlinben 2020 július 10-én. Tettük ezt azért, hogy választ kapjunk azokra a kérdésekre, amelyekre kormányunk -általunk akkor még ismeretlen okból nem volt hajlandó válasszal szolgálni.

Mindenek előtt azt szerettük volna tudni, mennyire veszélyes valójában ez a vírus, mennyire megbízható a PCR teszt, amit a német Drosten professzor fejlesztett ki és világszerte ajánlotta a WHO a fertőzés kimutatására, és mekkora kárt okoznak a Covid-ellenes intézkedések -gazdaságilag és egészségileg az embereknek!?!

-Összefoglalom a Corona Bizottság munkájának az eredményét a mai napig.

2020.07.10-óta mintegy 150 neves tudóssal és szakértővel konzultáltunk a világ minden részéről és minden tudományos szakterületről, beleértve az egészségügyet, a jogot, a gazdaságot, pszichológiát és pszichiátriát a következő témákban:

-mennyire veszélyes a vírus?

-mennyire megbízható a PCR teszt?

-milyen károkat okoznak a Covid-ellenes intézkedések?

A kérdezettek között ott van dr. Mark Yeadon a Pfizer egykori alelnöke is, Luc Montaigner professzor Nobel díjas francia tudós, Catherine Austin Fitts befektetési bankár -egykori amerikai miniszterhelyettes, és legutóbb Sue Frost, a californiai Sacramento megye felügyelőbizottsági tagja.

Ha valaki azt mondta volna egy évvel ezelőtt nekem, hogy a Bizottság munkájának az eredménye a mai napig az lesz -ami lett, azt válaszoltam volna, hogy vegyék be a gyógyszerüket és menjenek orvoshoz. Vizsgálataink a következő eredményt hozták, minden kétséget kizáróan:

-1. az intézkedések soha nem az egészségről szóltak! – NINCS PANDÉMIA. Van egy vírus, amelyet a bármely egészséges ember immunrendszere ugyanúgy képes kezelni, mint az influenzát. Ebből a szempontból mindegy, hogy természetes vagy mesterséges eredetű. Mindemellett rendelkezésre állnak hatékony eljárások a betegség megelőzésére, vagy kezelésére, mint a C vitamin – a D vitamin – az Ivermectin  is.

-2.  Kormányaink, de legalábbis az európai kormányok és az amerikai, NEM A POLGÁRAIK ÉRDEKÉBEN CSELEKSZENEK, hanem többnyire azok irányítása alatt állnak akik a nemzetközi cégeket és az NGO-kat is irányítják, és akiket  Catherine Austin Fitts csak úgy nevez: Mr Global…

Ezt a kifejezést fogom én is alkalmazni azokra, akik a háttérből irányítják a dolgokat. -Hogy jutottunk erre a megállapításra? Még a kovid előtt sokunknak voltak olyan tapasztalatai ami elgondolkodtatott, hogy valami nincs rendben, de nem tudtuk behatárolni -hogy mi is lenne az. Jóval azelőtt, hogy a kovid megjelent volna, kollégáim és a cégem, és én magam is tisztán éreztem a munkám során újra és újra, hogy valami nincs rendben a német igazságszolgáltatással. Olyan cégek, mint a Deutsche Bank – VW – Kühne &Nagel, mintha törvényen felül állnának a német jogrendben. A Deutsche Bankot, a világ egyik legnagyobb bűnszövetkezetét, a német politika rendszerszintű védelemmel ruházta fel, ami gyakorlatilag speciális védettséget jelentett számára a bíróságok előtt is. A VW pedig védettséget élvez azért, mert a legnagyobb munkaadó Alsó-Szászországban. Az a gyanúnk, hogy a német jogszolgáltatás már olyannyira a politika befolyása alatt áll, hogy már képtelen alkalmazni a törvényeket az ilyen vagy hasonló vállalatokra, és felfedni a csalárd üzelmeiket, ez beigazolódott.  -2.