A mai kor, és annak nagyszerű vívmányai elhozták azt, hogy sokszor nem azt írjuk ki amit szeretnénk, mert jogilag annyira közrefogtak mindent, nehogy más elkaparja a gesztenyét…
Nos, ez a fogalom azt takarja, hogy a fizikális testet bizony időközönként masszírozni kell, sőt nem is akárhogyan -szakszerűen- azonban ez a tanfolyamokon nem szerezhető tudást tartalmazza, amit a mai tanultabb elit nem akar engedni, hiszen mindent bizonyítványokhoz köt. Viszont azt is látjuk, hogy sokszor ezek a papírok semmit sem érnek, mert tapasztalat hiányában nincs értékük. Ettől függetlenül senkit sem biztatunk a tanulás elhagyására..
Többirányú kutatás, sok sok belefektetett év, emberek, fájdalmak és javulások, gyógyulások után kijelenthető, hogy az ember szervezete ugyanaz, mint sok-sok száz évvel ezelőtt élt embereké. Vagyis nincs változás, és amíg a régebbi korokban nem voltak modern gépek, mégis voltak gyógyulások, voltak egészséges emberek. -Hogyan?…kérdezheted, joggal. A régmúlt emberei a kuruzslók tudására és tetteire alapoztak, a hitük elfogadta a természetes gyógymódokat, és annak javító erejű orvoslásait.
Szögezzük le, a hit önmagában 50% esély a sikerességre.
a másik 50%, a kuruzsló tudására, tapasztalatára volt hagyatva. Ezek az emberek nem éltek vissza a megszerzett tudásukkal, hanem az emberek javára tették, tudásuk legjavát adva. Elvileg ezek döntő többsége „orvos”. Nem nézzük le tevékenységüket, hiszen a mai kor társadalma ezeknek, ezekben az emberekben hisz, még akkor is amikor tudják -csupán vakhitről tudunk beszélni.
Azt mondta nemrég egy olyan nemzetközileg elismert orvosprofesszor(szándékoltan név nélkül), hogy ma az egyetemről szinte kibukó, mélyen alulteljesítőkből lesznek a háziorvosok, és azonnal tisztelet a kivételnek, mi is ismerünk több ilyen személyt. Azonban, a ma leendő és lévő orvosainak a betegségek nevei és az ehhez kapcsolódó gyógyszerek adagolásának ismerete van meg csupán, az egészségről nem is tanulnak, tanulmányozzák az emberi testet, de egyre kevesebbet tudnak ezekből a tudásból felmutatni. A mai egészségügy, nem egészségügy -mondta a professzor. Azok a néporvosok, akik annak idején biciklivel járták akár a tanyavilágot, és ember és jószágot is tudtak gyógyítani, na ezek voltak azok akik ma már nincsenek. Ezek a régmúlt néporvosai még hagyományosan gyógyítottak. Ismerték a gyógynövények titkait, és nem az volt a cél, hogy mihamarabb farmakofágia(kényszeres gyógyszerfalás) lépjen fel. A ma orvosai a markában vannak a gyógyszermaffiának mondott érdekeknek, ahol nem cél az emberek kigyógyítása, hanem szinten tartása, hogy mindig szednie kelljen valamit. Ez utóbbit egyébként egy egészséges életmód előadáson lehetett hallani, nem kis megdöbbenésre ( 🙁 )… Viccesnek hangzik az, hogy az orvosi egyetemeken azt tanítják: minden meggyógyított beteg, egy elveszett páciens. Ha nem is szó szerinti, de a mélyértelme efelé mutató. Szégyen, kultuszt csinálnak, és csináltak belőle, ahelyett, hogy a megfelelőt tennék helyette.
Oké, ennyit erről, lehetne sok oldalnyit, egy kis szeletét ragadtuk ki csupán a nagy egészből, hiszünk abban, hogy mindig van egy kis mag, amely majd kinövi magát a többi közül, azonban addig is ideje a magunk gondolkodásának és értelmezésének alávetni a szervezetünket érő, vagy már meglévő betegségek ellen és kiűzésére.
Nincs beteg csak beteg gondolkodású, s a test csupán azt adja vissza, amit információban kap gondolati szinten. Többen azt gondolják ekkor, hogy ez nem így van. Nem baj, de itt ezen gondolkodásúaktól el kell búcsúznunk, nem fejlődőképesek a továbbiakra.
Akik ma elgondolkodnak ezen a mondaton, de még nem érintettek rá, nem tapasztalták még, azokban jó eséllyel ott a szikra, csak még szunnyad. Akik tenni szeretnének önmagukért, vagy szeretteikért, és az alternatívákat keresik, mert az eddigiek zsákutcának bizonyultak, vagy sajnos a végén tartanak. Vigyázat, a test esendő, hamar feladja, tehát érdemes vele foglalkozni, gyakran gondolni rá, vagyis szeretni önmagunkat mindennél jobban. Fél siker…
– folytatása feltöltés alatt…
email: antigen.plus@plusantigen.hu
tel: 06-20-240-5129